19/11/2026
Minden nap egyre többen jöttök az előadásaimra és az irodába és szinte soha nem kell bemutatkoznom. Döbbenet. - Köszönöm.
Persze értem én, hogy akkor sokkal többen voltatok (online) a legtöbben amikor a politikai véleményem erős volt és kritikus, de a kormányváltással ez a hang szelídebb lett, visszafogottabb, mert...
..mert nincs igazán miről politizálni. A szónak abban a klasszikusnak tekintett értemében, amit - sajnos - megszoktunk - már nem lehet véleményt formálni, mert
a. a jelenlegi kormány még oroszlánbébi
b. az előző kormány döglött oroszlán
c. a politikai mindennapok hírei pedig vagy egy nívó alatt vannak, vagy nem tekinthetők említésre méltónak
d. a nemzetközi káoszt a magyarok nem értik nem hiszik
e. a magyar valóság a többségnek felfoghatatlan
Nekem marad a meló.
Ez is politizálás csak másképp és SZEMÉLYESEN. Nem online.
A gondoskodás megteremtése az időseknek remek cél. Munkahely, lakhatás, élet a fiataloknak? Naná, hogy az. A gazdaságépítés pláne. Ha ezt egymásba füzöm, az meg kifejezetten. DE ez ma nem sokakat érdekel. Ha nincs anyázós, keménykedő, ellenségkreáló, vagy ellenállást éltető politikai gondolat, akkor az emberekben nem ébred érdeklődés és átszoknak olyan 15-30 másodperces tartalmakra, amik nem igényelnek több energiát, mint a korábbi dühöngés kiélése a neten.
Azzal, hogy egy csapat nem tud Gyurcsányozni és egy másik nem tud Orbánozni, valahogy leáldozott a hazai - politikai - közéletnek, és mindazok akik ebből éltek, ezen éltek (élősködtek), azok most épp felélik a tartalékaikat, hitegetik önmagukat és harcostársaikat, és félve gondolnak arra az időre, amikor dolgozniuk is kell majd valamit.
Nem tudom őket sajnálni.
Oldaltól függetlenül pont annyi hasznuk volt, mint tengeralattjárón a sötétítőfüggönynek.
A politikai celebkedéssel az a baj, hogy kötött műfaj, pénzigényes, erősen korlátozott mondanivalóval, és rengeteg szolgalelkűséggel.
Ma a közéleti politikának valami olyasmiről kéne szólnia, amiben van kraft, lehetőség, képesség, innováció, emberi méltóság, értékrend, és nívó.
De erre a közönség, a magyar néplélek nem kifejezetten kíváncsi. mert minek olyan dologról beszélni, ami nem okoz kárt, aminek kézzelfogható haszna van, ami szembe megy a szokásjogokkal, kiléptet a komfortzónából, új képességeket mutat fel és alternatív megoldásokkal rámutat, hogy a nemzetközi káosz pont abból fakad, hogy mereven elzárkózunk attól, hogy a közéletben átbeszéljünk olyan dolgokat, amikben nem csak gyűlöletkeltés, ellenségkreálás, és mutogatás van, hanem közösség, egyetértés, szinergia.
Nagy változás kell a lelkekben és az agyakban.
Olyasmi, ami lelécel a megszokott bulvármetodikáról, újságot vesz a standon, és buszon, villamoson, vonaton híreket olvas amit papírra vetett valaki, majd elkezd kocsmába járni, hogy a közélet és közösség kérdéseit egy pohár lónyál mellett vitassa meg.
De nem veszünk újságot, nem olvasunk, nem értelmezünk, nem vitatunk és nem állunk a sör mellett azon morfondírozva, hogy ki, mit, mikor és miért tesz, és hogy ez voltaképp hova is vezet? Nem vitatjuk a jelen politikai folyamatait, nem értékeljük, nem állítunk fel viszonyítási pontokat, nincs igény arra, hogy akasztófák helyett támfalakat építsünk a jövő falazatát megóvandó.
Eltemettünk egy régi világot, hogy pénzt keressünk egy újban, ami kifosztott és megalázott minket, és elvéve a pénzünket bezáratta a nyomdákat, mert nem kell senkinek papírra vetett szó, mert se újságra se sörre nincs pénzünk egy csehóban, mert keressük az ingyen hírt, az ingyen információt, az ingyen hangot és gondolatot egy ingyen kapható online térben, ahol virtuális barátokkal nézzük egymás, baromira nem értve, hogy hol rontottuk el a világot.
Pedig egyszerű.
Nem rontottuk el, hanem lemaradtunk tőle.
Viszályaink, békétlenségünk, haragunk, mogorvaságunk és pökhendi arroganciánk féket tett a lelkünkre, féket a tudásunkra, lelkesültségünkre, ideáljainkra és eszméinkre, és mára nem marad másunk csak valami üres és megmagyarázhatatlan keretrendszer, amiben nem találjuk a helyünket és sóhajtozva emlegetünk egy olyan időt, amire másképp emlékezünk, mint amilyen az valójában volt.
Hazudunk magunknak, hogy képesek legyünk megférni önmagunkkal.
Szóval a politika ott van bennünk, ott van a fejünkben és a lelkünkben, csak már elfelejtettük, hogy milyen úgy beszélni a közélet dolgairól, hogy közben nem akarod beverni valaki száját.
Én munkát teszek a politika és a harag helyére. Építek valamit, amiben a párbeszéd emberi, ahol a megszólítás régi családi ebédeket idéz és ahol a kapcsolat nem szükségszerűség, hanem a mindenkori méltóság megőrzésének alapvetése.
Persze néha még elragad a hév, de egyre kevésbé használok erős szavakat, kevésbé vagyok rögeszmés és a sebeim is gyógyulnak, amiket 16 év vert a testemre. De már látom a derest, amire felhúzhat a jövő, ha olyan értelmezést mutatok a mindennapokra, aminek köze van a valósághoz. És ez páncélba kényszerítő öntudat.
Még nem vagyok gyógyult, de keresem az új politika, az új gondolat, az új értékek szavait és próbálok belőlük építőköveket faragni egy olyan útba, amin odatalálunk egymáshoz, mert jelenleg a régi utaknak már nincs nyoma se, az újakat meg senki sem tervezi, mert a minden erőforrást arra fordítunk, hogy a Napsütést Holdfénynek, a fehéret feketének, a hihetetlent, hihetőnek próbáljunk láttatni.
Ma találkozunk Keszthelyen. :) Próbálok értéket közvetíteni. :)
Ölelés: Juhász Zoli.