IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft.

IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft. Mérnöki szolgáltatások:
környezetvédelem, kármentesítés, informatika, iparbiztonság, munka

Az IMSYS Kft. 1996 óta segíti tevékenységével a Magyarországon és a környező országokban gazdasági és szolgáltatói tevékenységeket folytató hazai és külföldi vállalkozásokat. Első éveinkben fő tevékenységként partner cégeink minőségügyi és környezetvédelmi menedzsment rendszereinek kiépítését és fejlesztését végeztük el működésük eredményességének javításához. Ezt tükrözi cégünk elnevezése is, ame

ly az Integrated Management SYStems (Integrált Vezetői Rendszerek) kifejezés mozaikszóvá alakításából ered. Az eltelt évek folyamán szakmai szolgáltatásaink körét folyamatosan bővítettük. Ezáltal a hazai tanácsadói piacon szinte egyedüliként mára elértük, hogy megbízóink csaknem valamennyi tanácsadói igényét integrált mérnöki tanácsadó szervezetként önállóan tudjuk teljesíteni. Ennek az anyagi előnyök mellett további pozitív velejárója, hogy partnereink a gyakran több szakterület bevonását igénylő komplex projektek elvégzése során is csak egy céggel kell hogy kommunikáljanak, mellyel jelentősen csökkennek a koordinációs feladatok és elkerülhetővé válnak az ebből adódó esetleges konfliktusok.

🌍 Világnapok önmagukban nem változtatják meg a világot – a tettek igen.A 2026-os Környezetvédelmi Világnap központi témá...
05/06/2026

🌍 Világnapok önmagukban nem változtatják meg a világot – a tettek igen.

A 2026-os Környezetvédelmi Világnap központi témája a klímavédelem, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás jelei már mindenhol körülvesznek bennünket, ugyanakkor a megoldások is rendelkezésünkre állnak. A kezdeményezés házigazdája 2026-ban Azerbajdzsán lesz, a mottó pedig egyértelmű: itt az ideje cselekedni.

Az IMSYS-nél hisszük, hogy a fenntarthatóság nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem üzleti felelősség is. Az energiahatékonyságot, az erőforrások tudatos felhasználását és a digitalizációt támogató megoldásokkal nap mint nap hozzájárulunk ahhoz, hogy partnereink működése hatékonyabb és fenntarthatóbb legyen.

🌱 Mert a jövő nem magától lesz zöldebb – közösen kell alakítanunk.

Dr. Varga József ügyvezető igazgatónk is részt vett az MKE Vegyipari Biztonságtechnikai Szakosztályának hagyományos tová...
02/06/2026

Dr. Varga József ügyvezető igazgatónk is részt vett az MKE Vegyipari Biztonságtechnikai Szakosztályának hagyományos továbbképző szemináriumán.

A kétnapos rendezvény számos aktuális témát érintett a munkavédelem, kémiai biztonság, iparbiztonság, tűzvédelem és EHS területéről. A magas színvonalú előadások mellett kiváló lehetőséget biztosított a szakmai tapasztalatcserére és kapcsolatépítésre is. Az ilyen rendezvények fontos szerepet töltenek be abban, hogy a biztonságtechnika és az iparbiztonság területén dolgozó szakemberek naprakész tudással és új kapcsolatokkal gazdagodjanak.

Köszönjük a meghívást és a tartalmas programot, jövőre is szívesen részt veszünk!

♻️ A termékek környezeti hatása már a tervezőasztalon eldőlhet. Tudta, hogy egy termék teljes életciklusa alatti kibocsá...
30/05/2026

♻️ A termékek környezeti hatása már a tervezőasztalon eldőlhet. Tudta, hogy egy termék teljes életciklusa alatti kibocsátás akár 80%-át is meghatározhatja a tervezési folyamat? 🌍

A fenntartható terméktervezés nemcsak környezetvédelmi kérdés, hanem üzleti előny is:
✅ kisebb ökológiai lábnyom
✅ hatékonyabb erőforrás-felhasználás
✅ hosszabb élettartam
✅ könnyebb újrahasznosíthatóság
✅ megfelelés a szigorodó EU-s szabályozásoknak

Az ökodesign szemlélet ma már versenyelőnyt jelent az iparban és a gyártásban egyaránt.

Olvassa el legújabb cikkünket a témáról:
👉 https://imsys.hu/fenntarthato-termektervezes/

Az IMSYS Kft. is részt vett a Magyar Akkumulátor Szövetség (HUBA) 2026-os szakmai konferenciáján, ahol ügyvezetőnk, Ková...
27/05/2026

Az IMSYS Kft. is részt vett a Magyar Akkumulátor Szövetség (HUBA) 2026-os szakmai konferenciáján, ahol ügyvezetőnk, Kovács András előadóként és kerekasztal-beszélgetés résztvevőjeként is képviselte vállalatunkat.

A konferencia fókuszában az akkumulátoripar jövője, a környezetvédelem, az EHS kihívások, valamint az iparági innováció és fenntarthatóság álltak. Kovács András a környezetmonitoring tanulmány bemutatásában vett részt, valamint szakértőként kapcsolódott be az EHS témájú panelbeszélgetésbe is.

Büszkék vagyunk rá, hogy az IMSYS Kft. aktív szereplőként járulhat hozzá a hazai akkumulátoripar szakmai párbeszédéhez és a fenntartható ipari megoldások fejlesztéséhez.

Köszönjük a meghívást és a tartalmas szakmai egyeztetéseket a szervezőknek és a résztvevőknek!

Miért választják partnereink az IMSYS-t? 🤝Mert nálunk a szakértelem, a megbízhatóság és a komplex megoldások kéz a kézbe...
24/05/2026

Miért választják partnereink az IMSYS-t? 🤝

Mert nálunk a szakértelem, a megbízhatóság és a komplex megoldások kéz a kézben járnak. Több szakterületen, egy csapatként dolgozunk azért, hogy ügyfeleink biztonságosabban, hatékonyabban és fenntarthatóbban működhessenek.

Szakterületeink:
🌍 Környezetvédelem
🛡️ Ipar- és munkabiztonság
🧪 Anyagvizsgálat és laboratóriumi szolgáltatások
🔥 Tűzvédelem
💻 Szoftverfejlesztés

👉 https://imsys.hu/miert-mi/

♻️ 2026. május 21-től indul az EU elektronikus hulladékszállítási információcsere-rendszere, a DIWASS.Az új rendszer a n...
19/05/2026

♻️ 2026. május 21-től indul az EU elektronikus hulladékszállítási információcsere-rendszere, a DIWASS.

Az új rendszer a nemzetközi hulladékszállítás adminisztrációját digitalizálja: a korábbi papíralapú dokumentáció helyét elektronikus ügyintézés veszi át.

A témában szervezett HOSZ fórumon az IMSYS is részt vett érdeklődőként, figyelemmel követve az iparágat érintő jogszabályi és digitalizációs változásokat.

Részletesebb információrét olvassa el legújabb blogbejegyzésünket!
👉 https://imsys.hu/szakmai-blog/

📢 Örömmel jelentjük be, hogy 2027-ben is megrendezzük az IMSYS Környezetvédelmi és Iparbiztonsági Konferenciát!📅 Időpont...
16/05/2026

📢 Örömmel jelentjük be, hogy 2027-ben is megrendezzük az IMSYS Környezetvédelmi és Iparbiztonsági Konferenciát!

📅 Időpont: 2027. április 7–9.

Köszönjük minden partnerünknek és résztvevőnknek, hogy hozzájárultak a 2026-os konferencia sikeréhez! Az Önök aktív jelenléte teszi rendezvényünket évről évre a szakma meghatározó találkozópontjává.

🎥 A 2026-os konferencia előadásai már online is elérhetők:
https://imsys.hu/konferencia-2026/

Várjuk Önöket 2027-ben is! 🤝

Az akkumulátoripar jövőjéről, a környezetvédelemről és a szabályozási kihívásokról szólt az ELTE TTK „Akkumulátorok, Kör...
12/05/2026

Az akkumulátoripar jövőjéről, a környezetvédelemről és a szabályozási kihívásokról szólt az ELTE TTK „Akkumulátorok, Környezetvédelem, Szabályozás” című szakmai minikonferenciája, ahol ügyvezetőnk, Kovács András is előadott.

Előadásának címe:
„Akkumulátoripari tevékenységek környezeti monitorozása”

Az IMSYS Kft. számára kiemelten fontos, hogy az iparági fejlődés mellett a fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontok is hangsúlyos szerepet kapjanak. Büszkék vagyunk rá, hogy kollégánk szakmai tapasztalataival hozzájárult a konferencia szakmai párbeszédéhez, és bemutatta az akkumulátoripart érintő aktuális környezetvédelmi kihívásokat és monitorozási megoldásokat.

Köszönjük a szervezők munkáját és a résztvevők érdeklődését!

💧 Felszín Alatti Vizekért Alapítvány – ###II. Almássy Endre konferencia a felszín alatti vizekről! Kubik Roland kollégán...
07/05/2026

💧 Felszín Alatti Vizekért Alapítvány – ###II. Almássy Endre konferencia a felszín alatti vizekről! Kubik Roland kollégánk vett részt a két napos konferencián, ahol fókuszban voltak a felszín alatti vizek aktuális kérdései – a klímaváltozás hatásaitól kezdve a vízbázisvédelemig, a karszt hidrológiától a geotermikus rendszerekig.

A konferencia idei programjában az alábbi témák is szerepeltek:
🔹 klímaváltozás és vízkészletek alakulása Magyarországon
🔹 ivóvízbázisok védelme és sérülékenysége
🔹 városi vízmegtartási megoldások
🔹 karsztvíz és izotóphidrológiai kutatások
🔹 geotermikus rendszerek és adatvezérelt fejlesztések
🔹 mikroszennyezők és korszerű vízkezelési technológiák

A rendezvény lehetőséget biztosított a szakmai párbeszédre is, többek között egy kerekasztal-beszélgetés keretében az új Ivóvíz Irányelv kihívásairól és tapasztalatairól.

Köszönjük minden előadónak és résztvevőnek az aktív közreműködést és a magas színvonalú szakmai hozzájárulást!

Cím

Mozaik Utca 14/a
Budapest
1033

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 16:30
Kedd 08:00 - 16:30
Szerda 08:00 - 16:30
Csütörtök 08:00 - 16:30
Péntek 08:00 - 16:30

Telefonszám

+3614300014

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése IMSYS Mérnöki Szolgáltató Kft. számára:

Megosztás