19/08/2026
Nem szoktunk ilyen jellegű gazdasági cikkeket megosztani, de ez egy nagyon érdekes aspektusból mutatja meg, hogy hogyan éljük évek óta a mindennapjainkat. Az alábbi okfejtésben ne keresd se a politikai kiállást, se a konkrét ügyek mögötti számokat. Csak a trendet.
Amikor az ismerőseink kérdezik, hogy mennyire robog az építőipar, akkor általában elcsodálkoznak a válaszon, és nem értik, hogy a számtalan toronydaru, kedvezményes lakásh*tel és nehezen összefogható lakásfelújítós mesteremberek korában miért mondjuk azt, hogy egy helyben toporgás van.
A nehézséget nem (csak) a munkák csökkenő mennyisége jelenti, hanem az, hogy egy már leszállított, elfogadott és teljesített munkát mikor számlázhatunk ki, és abból ténylegesen mikor látunk pénzt.
Gondoljunk csak bele, hogy a péktől elhozzuk a kiflit, és fizetés helyett azt mondjuk, hogy megkóstoljuk, és ha minden rendben van vele, akkor majd (valamikor) küldünk egy teljesítési igazolást, amire kiállíthatja a számlát, amit aztán valamikor (30 napon túl) kifizetünk. A kifli helyére most behelyettesíthetünk tetszőleges szolgáltatást vagy árut. Nevetséges, ugye?
És persze a probléma nem abból az egy-egy ilyen esetből adódik, hanem a rendszerszintű késlekedésből. Amíg 10-ből 1-2 késő van, nem probléma, erre a bizonytalanságra lehet tartalékot képezni. De amikor 10-ből 8-9 késő van, azt hosszú ideig már nehéz fenntartani.
Tudjuk, a vállalkozó élet ilyen, tele van bizonytalansággal, hozzá kell szokni. De van egy bizonyos szint, amikor már nem lehet, hiszen az állandó kiadásokat, fizetéseket, adókat, járulékokat, bérleti díjat, szoftverhasználatot, könyvelőt és biztosítást mindig percre pontosan kell fizetni, addig a bevételek akkor jönnek, amikor jónak látják.
Mondhatod, hogy nem baj, csak az marad életben, aki erős és talpraesett, kevesebbet nyafog és tud félretenni, de ettől azért árnyaltabb a kép. És a követelésállomány időbeli elcsúszása azt jelenti, hogy nem lehet pénzügyi értelemben sem tervezni, vagy azt, hogy jelentősen drágább lesz csupán amiatt, mert bele kell kalkulálni a várakozási idő finanszírozását is.
(Akár egy nagy kiállított, de sokkal később kifizetett számla ÁFA tartalma is térdre tud kényszeríteni vállalkozásokat, hogy csak egyetlen példát hozzak a késedelmes fizetés problémájára.)
A rögzített és elfogadott kamarai díjszabást most azért nem hozom ide, mert ha nem fizetnek ki valamit, akkor mindegy, hogy mennyit nem fizetnek ki. A szigorúbb jogi megoldásokat és szerződéses feltételeket sem feltétlenül citálnám ide.
Hogy mi lehetne a megoldás? Például egy olyan általánosan elfogadott konstrukció, ami egy 25%-os előleget követően 65%-ot engedne kiszámlázni, majd a javításokra és észrevételekre visszatartott 10%-ot is felszabadítja bizonyos időkorlát után, amennyiben nincsenek egyéb észrevételek. Hiszen gondoljuk csak bele, hogy egy beruházás teljes összegének hány százalékát teszi ki az előkészítés és tervezés? Nagyon keveset.
És minél inkább elő vannak készítve a beruházások, annál jobban tervezhetők, ütemezhetők ezért, hogy hosszú távon fenntartható és üzemeltethető legyen az épített környezetünk.
De amíg ez nem jön el, bízzunk benne, hogy minél kevesebb embernek megy el a kedve a várakozástól és elnyújtott vagy hiábavaló reménykedéstől.
Tibi
Az országos átlag 73 nap, de a hazai társaságok negyede kétszer ennyi ideig vár a pénzére.
