Atlasz Mérnökiroda

Atlasz Mérnökiroda Tartószerkezet-tervezés, szakértés, műszaki ellenőrzés és felelős műszaki vezetés Hogyan indultunk? Mi a küldetésünk? Az épített környezet körülvesz minket.

Az Atlasz Mérnökiroda Kft. 2017 nyarán alakult, de története majd' 20 évvel korábban kezdődött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyik kollégiumi szobájában. Hármunk szakmai útja az egyetemi évek után szétvált; mély- és vízépítési vasbeton szerkezetek tervezése mellett a hidász szakmában és a magasépítés területén szereztünk tapasztalatot és jártasságot. Dolgoztunk kicsi, közepes és

nagy cégeknél, terveztünk Magyarországra és külföldre egyaránt. Apró feladatoktól kezdve nagy volumenű, összetett projektekig sokféle mérnöki kihívás megoldásában vettünk részt. Munkánkba azonban nem csak a tervezőasztalnál szerzett tapasztalatainkat építjük be; a munkaterületeken, tervezői művezetés, illetve szakértői munkáink közben gyűjtött tapasztalataink is segítik a megfelelő döntések meghozatalát feladataink megoldása közben. Hiába foglalkoztunk más-más műszaki problémákkal, és oldottunk meg eltérő léptékű feladatokat, egyvalami mindig közös volt bennünk, a szakma iránti tisztelet, szeretet és a tanulni, fejlődni vágyás. A több, mint 10 évnyi tapasztalatgyűjtés után mindhárman azt gondoljuk: minőségi, alaposan végiggondolt, műszakilag korrekt terveket határidőre kiadni minden szempontból kifizetődő, a megrendelőnek, a kivitelezőnek és a tervezőnek. Célunk, hogy fenntartható, biztonságos és élhető környezetet tervezzünk, építsünk. Éppen ezért a folyamatos tanulásra, önfejlesztésre és a kreatív tervezési megoldásokra törekszünk a mindennapjaink során. Mi az alapelvünk? Minőségi, alaposan végiggondolt, műszakilag korrekt terveket határidőre kiadni minden szempontból kifizetődő. A megrendelőknek, a kivitelezőknek és a tervezőknek egyaránt. A megrendelők tisztában lesznek azzal, hogy pontosan mit és milyen költségekkel tudnak megépíteni, a kivitelezők pedig olyan dokumentációt kapnak, amely jól érthető és megvalósítható. Ehhez a legmodernebb eszközöket és szoftvereket használjuk. Mindeközben folyamatosan szem előtt tartjuk, hogy az igények és megoldandó problémák mögött olyan emberek állnak, akiknek hasonló a céljuk, mint nekünk: minőséget alkotni. Hogyan dolgozunk? Egyeztetünk, meghallgatunk, számolunk, modellezünk, csendben sírunk, éjszakázunk, rajzolunk, hangosan zokogunk, módosítunk, még egy kicsit rajzolunk, végül leadunk. Majd tervezői művezetünk, kicsit örülünk, átadóra megyünk (de azért erre inkább csak az építészeket hívják), hálásak és büszkék vagyunk. Pihenésképp blogot írunk, podcastet gyártunk, fényképezünk, videót szerkesztünk. Valami ilyesmi sorrendben. Eközben rengeteg helyre eljutunk, bekúszunk, felmászunk, ezernyi módon összemocskoljuk magunkat, vagy hirtelen összetákolt létrán egyensúlyozunk a magasban/mélyben. A konstruálás, a különböző szempontok megértése, ütköztetése és az ezek melletti érvelés, a gazdaságos megoldás keresése, a kivitelezési szempontok figyelembe vétele az, ami felemészti a maradék időnket is. És egyben ezek azok az alapelvek, amikben őszintén hiszünk. Meg persze - hivatalból is - a felelősségvállalásban. A munkánkat nagyon komolyan vesszük, magunkat pedig próbáljuk a munkán kívül nem túl komolyan venni.

Werkfotó: ma a Klubrádió építészeti magazinjában, az Utcafrontban beszélgettünk Rózsa Péterrel az Erzsébet-kilátó múltjá...
05/08/2026

Werkfotó: ma a Klubrádió építészeti magazinjában, az Utcafrontban beszélgettünk Rózsa Péterrel az Erzsébet-kilátó múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Az anyag szombaton kerül adásba, addig is tippelhettek kommentben, hogy milyen szakszavak hangzottak el egészen biztosan?

HBD, 9. szülinap, 9th birthday :)
27/07/2026

HBD, 9. szülinap, 9th birthday :)

16/07/2026

A szakmánk egyik érdekes része, hogy nagyon sokféle állapotú és előéletű szerkezettel találkozunk. Ezúttal egy ikonikus épület, a János-hegyi Erzsébet-kilátó tartószerkezeti állapotvizsgálata és szakvéleményezése volt a feladatunk.

Nemcsak személyes emlékek miatt kedves nekünk az épület, de szakmai szemmel is számos érdekességet rejt. Nagyon sok időt és energiát szántunk arra, hogy a károsodás hatásmechanizmusát teljeskörűen megértsük, és azt érthetően adjuk tovább. Külön öröm volt, hogy az üzemeltető önkormányzat partner volt ebben, és érteni is akarta az amúgy meglehetősen hosszú szakmai okfejtést. A kilátó jelenlegi állapota rámutat arra, milyen következményekkel jár az évtizedeken át halogatott felújítás és a rendszeres karbantartás hiánya.

Őszintén drukkolunk, hogy mielőbb rendeződjön a sorsa, és a több mint 115 éves története ne érjen véget idő előtt.

Yesterday we visited the University of Miskolc as guest lecturers in a postgraduate program for industrial investment en...
25/03/2026

Yesterday we visited the University of Miskolc as guest lecturers in a postgraduate program for industrial investment engineers. We would like to thank Dr. Anita Terjék for the opportunity to talk about the civil engineering processes of investments and to share our own experiences. We have a strong personal connection to Miskolc, so we always enjoy returning, and it was great to refine and deepen our theoretical knowledge as well.

Tegnap a Miskolci Egyetemen jártunk óraadóként egy ipari beruházási szakmérnöki képzésen. Köszönjük a lehetőséget Dr. Terjék Anitának, hogy mesélhettünk a beruházások építőmérnöki folyamatairól és a saját tapasztalatainkról. Mivel erős személyes kötődésünk van Miskolchoz, mindig szívesen megyünk oda, és az elméleti tudásunkat is jó volt pallérozni.

Kellett ugyan egy kis idő és finom (khm) ráhatás, de a műtárgytervezési divízióvezetőnk is elhagyta a komfortzónaként ha...
05/03/2026

Kellett ugyan egy kis idő és finom (khm) ráhatás, de a műtárgytervezési divízióvezetőnk is elhagyta a komfortzónaként használt búvóhelyét, és kimerészkedett a közösségi média területére. :)

Ha szeretnétek a saját szemetekkel erről meggyőződni, akkor katt:
https://www.linkedin.com/feed/update/urn:li:activity:7435295758993756160/

Fotó: Szabó Virág portréfotózás

Ha másra sem vágytál, csak hogy még egy felületen bele tudj kukkantani a mindennapi munkánkba, akkor eljött a te időd. E...
16/01/2026

Ha másra sem vágytál, csak hogy még egy felületen bele tudj kukkantani a mindennapi munkánkba, akkor eljött a te időd. Egy kicsit más tartalmakért keress meg minket a LinkedIn-en!



A cantilever on a cantilever, building sections with varying loads, handcrafted masonry structures and finishes — everything a structural engineer could wish for. The design process brought a tear to our eye, but we love the final result. Our thanks go to architects Gergely Sipos and János Szepes...

22/12/2025
Igazi címlapsztorinak tűnik! Részletek és képek hamarosan. :)Építészet: Sipos Gergely / Szepesi JánosTartószerkezet: Atl...
11/12/2025

Igazi címlapsztorinak tűnik! Részletek és képek hamarosan. :)

Építészet: Sipos Gergely / Szepesi János
Tartószerkezet: Atlasz Mérnökiroda Kft.

Cím

Bartók Béla út 134. 2. Em. 8
Budapest
1115

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 17:30
Kedd 09:00 - 17:30
Szerda 09:00 - 17:30
Csütörtök 09:00 - 17:30
Péntek 09:00 - 17:30

Telefonszám

+3617832916

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Atlasz Mérnökiroda új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás