Met-Na Kft.

Met-Na Kft. Met-Na Kft. Fémmegmunkálás Veszkényben. (Alapítva: 1986.01.01.) (ISO 9001, ISO 14001) Cégünk 1986-ban alakult Nagy Béla másodállásos esztergályos vállalkozásaként.

Ebben az időben a cég által megmunkált gépipari és járműipari alkatrészek a Mezőgép vállalatainak keresletét és a lakosság igényeit elégítette ki. A Mezőgép folyamatos megrendeléseivel biztosította a veszkényi iparos fejlődését, valamint főállásúvá válását. Ezután váltás következett, amikor nemcsak a Mezőgép, hanem gyakorlatilag az egész magyar ipar összeomlott. A rendszerváltozást követően az ors

zágba külföldi befektetők áramlottak, a magyar ipar gyorsan magára talált. Új megrendelőink az országba betelepült német vállalatok és a Rába Rt. gyára lett. A vállalkozás stabilitását az is mutatja, hogy bejegyezték a Győr-Moson-Sopron Megyei Cégbíróságon, így MET-NA Korlátolt Felelősségű Társaságként működik tovább 1997-től. A cég 100%-ban a Nagy család tulajdonában áll. A céget két felelős ügyvezető irányítja, akik döntésképesek a szervezet bármely területén. A szélesedő kapcsolatok, növekvő megrendelések eredményeként a családi háznál lévő telephely kicsinek bizonyult. Az új telephely megépítése óriási feladatot jelentett. Több éves előkészítő munka után az építkezés 2002-ben kezdődhetett el a Mező utcában. 2003. júniusában adtuk át új 1100 m2-es új üzemcsarnokunkat. A gyártás a korszerű gyártócsarnokban még ebben a hónapban elindulhatott. Nagyon fontosnak tartjuk a megbízhatóságot, vevői igényekhez alkalmazkodó rugalmasságot és a szállítási pontosságot. Vállalkozásunk kezdettől fogva nagy hangsúlyt helyez termékeinek kiváló minőségére, a vevők megelégedettségének elérésére. ISO 9001

Kamarai ajánlás
Ennek, valamint versenyképességeink megőrzése érdekében 2002. júniusában megszereztük az ISO 9001:2000 szabvány szerinti minősítést. Ez nagy lépést jelentett ahhoz, hogy nagy vállalatok beszállítói lehettünk. A termelés több mint 50%-a a budapesti székhelyű Knorr-Bremse Hungária Kft.-hez kerül, amelynek legfőbb vevője a német Deutsche Bahn. Cégünk 1994 óta a Győr-Moson-Sopron Megyei Iparkamara tagja, ezen belül is a kézműves tagozathoz tartozik. Kirándulások, egyéb programok, személyes találkozások megszervezése által tartjuk a kapcsolatot a tagozat tagjaival, amelyek során szakmai tapasztalatok cseréjével segítjük egymás munkáját. Itt szeretnénk megjegyezni, hogy kamari tagkártyával rendelkező cégeknek vagy magánszemélyeknek saját gyártmányú járműipari termékek vásárlása esetén 5%-os kedvezményt nyújtunk.

29/04/2026

⚙️ Várjuk jelentkezéseteket! ⚙️

• Telefon: 96/252-338
• E-mail: [email protected]
• Cím: 9352 Veszkény, Mező utca 2.

Jelentkezz hozzánk anyagmozgató-raktáros pozícióra.
19/04/2026

Jelentkezz hozzánk anyagmozgató-raktáros pozícióra.

A veszkényi MET-NA Kft. munkatársat keres az alábbi pozícióra:Karbantartó mechanikus és/vagy elektromos.
09/04/2026

A veszkényi MET-NA Kft. munkatársat keres az alábbi pozícióra:
Karbantartó mechanikus és/vagy elektromos.

Műszakvezetőt keresünk! Jelentkezz még ma!
28/03/2026

Műszakvezetőt keresünk! Jelentkezz még ma!

24/03/2026

A dinamikusan fejlődő veszkényi MET-NA Kft. anyagmozgató-raktáros munkatársat keres! Jelentkezz még ma és légy részese a sikerünknek!

Met-Na Kft. Fémmegmunkálás Veszkényben. (Alapítva: 1986.01.01.) (ISO 9001, ISO 14001)

Csatlakozz a Met-Na Kft. elhivatott csapatába! Várunk gyártási folyamatfelelős munkakörbe!
17/03/2026

Csatlakozz a Met-Na Kft. elhivatott csapatába! Várunk gyártási folyamatfelelős munkakörbe!

Ismét megnyílt a lehetőség, hogy csatlakozz hozzánk! Betanított gépkezelő pozícióba, veszkényi munkavégzéssel várjuk a j...
17/03/2026

Ismét megnyílt a lehetőség, hogy csatlakozz hozzánk! Betanított gépkezelő pozícióba, veszkényi munkavégzéssel várjuk a jelentkezéseket!

Csatlakozz a Met-Na Kft. csapatához, mint minőségbiztosítási technikus! Várjuk a jelentkezésedet!
18/02/2026

Csatlakozz a Met-Na Kft. csapatához, mint minőségbiztosítási technikus! Várjuk a jelentkezésedet!

13/02/2026

A megnövekedett megrendelési igények kielégítésére munkatársat keresünk alkatrészmosó, sorjázó munkakörbe! Csatlakozz a Met-Na Kft. profi csapatához!

Met-Na Kft. Fémmegmunkálás Veszkényben. (Alapítva: 1986.01.01.) (ISO 9001, ISO 14001)

04/02/2026

Csatlakozz még ma! Megtanítunk mindenre, ami a munkavégzéshez szükséges! Légy részese te is a Met-Na Kft. sikerének!

Met-Na Kft. Fémmegmunkálás Veszkényben. (Alapítva: 1986.01.01.) (ISO 9001, ISO 14001)

Cím

Mező Utca 2
Veszkény

Telefonszám

+36 96/252-338

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Met-Na Kft. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Met-Na Kft. számára:

Megosztás