28/03/2026
❗️KIA PV5 Cargo teszt teljes terheléssel❗️
Régóta elkötelezettek vagyunk az elektromobilitás iránt, ezért több éve figyeljük az elektromos kisteherautók kínálatát.
Cégeink az Albrecht és Fiai Kft. - Cometa Kft. nagyobb méretű fém alkatrészek forgácsolásával, csőszerelvények gyártásával és kereskedelmével foglalkozik. Ezek a termékek nehezek, ezért a szállításukat nagyobb részben nagyteherautókkal és kamionokkal kell megoldanunk. Emellett viszont szükségünk van kisteherautóra is, amivel a kisebb, de ugyanúgy súlyos alkatrészeket tudjuk szállítani vevőinknek folyamatosan és gazdaságosan.
Mivel helyileg Miskolcon vagyunk, vevőink nagy része pedig Budapesten és környékén, így oda-vissza kb. 500 km távolságra, nagyrészt autópályára kerestük a megfelelő elektromos kisteherautót, lehetőleg egyszeri töltési megállóval.
Több modellt teszteltünk már, de a feltételeinknek eddig egyik sem tett eleget, most viszont úgy tűnik megtaláltuk a megfelelőt, ugyanis hatótáv rekordjával a Guinness rekordok könyvébe is bekerült KIA PV5 megfelel az elvárásainknak.
Hogy erre a következtetésre jussunk, alapos tesztre volt szükségünk valós körülmények között.
A tesztet képekkel is dokumentáltuk, melyek alátámasztják a leírtakat.
A tesztelt alany tehát egy KIA PV5 Cargo VAN Long Range, 71,2 kWh kapacitású akkumulátorral, 120 kW teljesítményű motorral, extrák tekintetében SAFETY PLUS csomaggal felszerelt, hőszivattyú nélküli elektromos kisteherautó.
Az autó önsúlya 1960 kg, összsúlya 2650 kg, így maximálisan 690 kg a terhelhetősége.
A rakomány két EUR raklap, melynek összsúlya 630 kg. Az első raklapot keresztbe, a másodikat hosszába tudtuk betenni az autóba.
Az árut 5 címen kellett lerakodnunk Budapesten és környékén.
Miskolci indulásunkkor az akkumulátor töltöttsége 100%, a külső hőmérséklet pedig 5°C volt.
A fűtést 22°C-ra állítottuk, klíma nélkül, 3-as ventilátor fokozaton, ami a teljes teszt ideje alatt változatlanul maradt.
Induláskor minden számlálót és fogyasztásmérőt nullára állítottunk.
Miskolcról elindulva autópályán mentünk Budapest felé, 120 km/h sebességgel, tempomattal. Szerencsére sehol nem volt torlódás, így végig tudtuk tartani a tempót. A fogyasztás 26,5 kWh/100 km körül alakult, és minden 50 km-en kb. 20% töltöttség fogyott.
Így érkeztünk az első címünkre Dunaharasztiba, majd a másodikra Törökbálintra.
Ezután jött el a pillanat, amikor töltenünk kellett. A budaörsi Auchanhoz mentünk a 195 kW-os MVM Mobiliti töltőre, itt jártunk 242 km-nél, 11% töltöttség mellett.
Az autó elméletileg 150 kW DC teljesítménnyel tölthető, de a töltő csak 118 kW-tal tudta tölteni, amivel 35 perc alatt érte el a 80%-ot, majd visszavette a töltési teljesítményt 27 kW-ra, amivel még az autó szerint 55 perc lett volna elérni a 100%-os töltöttséget.
Mi 85%-ig töltöttük, ami összesen 45 percet vett igénybe.
Ezután indultunk tovább a maradék 3 címünkre, Budapestre a Vajda Péter, majd Noszlopy és végül a Kozma utcára.
Közben került az autóba 550 kg visszáru is, tehát visszafelé sem jöttünk üresen.
Ezután indultunk vissza Miskolcra ugyanúgy végig autópályán.
A minimális városi közlekedés és a kisebb súly javított a fogyasztáson, ami így a visszafelé úton 23,5 kWh/100 km körül alakult, és minden 50 km-en már csak kb. 17% töltöttség fogyott, ugyanúgy tempomattal beállított 120 km/h sebesség mellett. Torlódás ezúttal sem volt, így végig tudtuk tartani a tempót.
A külső hőmérséklet az egész úton 15-18°C között mozgott.
Miskolcra érkezésünkkor 454,2 km volt a teljes megtett utunk, és 15% töltöttség maradt az akkumulátorban, és a teljes nap alatt összesen 6 óra 37 percet mentünk az autóval.
Összegezve tehát a hatótáv, kihangsúlyozva a 120 km/h sebességet, és a közel maximális terhelést:
Miskolc-Budaörs: 100%-ról 11%-ra merítve: 242 km (autópályán)
Budaörs-Miskolc: 85%-ról 15%-ra merítve: 212,2 km (Budapesten keresztül)
Miért épp a 120 km/h sebességet választottuk? Sajnos tapasztalatból tudjuk, hogy 90-110 km/h tempónál nehézkes a közlekedés, állandóan beragadunk a kamionok mögé, ami nehézkes haladást, sok lassítást és gyorsítást eredményez. Van egy másik dolog, ami még mostanában tapasztalható, hogy általában az elektromos autókkal lassan mennek az autópályán a magas fogyasztás miatt. Mi egyik sorba sem szerettünk volna beállni, ez is fontos szempont volt az elvárásaink között.
A teszt alapján az elektromos kisteherautók közül a KIA PV5 az, ami közel maximális terheléssel, normálisnak mondható fogyasztással tudja ezt a tempót, ami kiemelkedő a jelenlegi piacon.
Még fontos írnunk a PV5 tulajdonságairól, vezethetőségéről.
Az autó a közel maximális terhelés mellett is kiválóan kormányozható, nem úszik az úton. A motor teljesítménye is megfelelő, terhelten is. A fordulókör kicsi, nagyon jól lehet manőverezni vele városi forgalomban is. A rekuperáció 3 fokozatban állítható, 3-as fokozatban elég határozottan lassul, majdnem teljesen egypedálos vezetést biztosítva. Az autópályán kiválóan működnek a vezetési asszisztensek, a sávtartás jó, a távolságtartás a legkisebb távolságra állítva teljesen élhető, dinamikus közlekedés mellett is. A monitorok informatívak, jó elhelyezésűek, és stabilan állnak a helyükön. A rendszer gyors, akadás mentes, a vezeték nélküli Android Auto is hibátlanul működik. A vezetési élmény személyautós. A dizájn véleményünk szerint nagyon jó, jövőt sugalló, különleges, formabontó, amit magyar formatervezőknek köszönhetünk.
Gazdaságilag is jó választás a PV5, ugyanis egy kedvezőbb áru gyorstöltőt választva nagyjából egy dízel kisteherautó üzemanyag költségével egyezik meg a töltésre költött pénzünk, de ha a töltés nagy részét telephelyünkön végezzük, akár a felére is csökkenthetjük a töltési költségeket.
Ugyan mi most a PV5 Cargot teszteltük, de számunkra a targoncás illetve darus rakodás miatt csak platós kisteherautó jöhet szóba, ezért számunkra a PV5 Chassis Cab, vagyis az alvázas fülkés egyedi platós változat jöhet szóba. Tesztelni ilyet nem tudtunk, mivel még a 71,2 kWh Long Range verzió nem érhető el belőle, de a tesztelt Long Range Cargo változat minden műszaki paraméterben megegyezik vele, így ugyanilyen eredményre számíthatunk. A PV5 Chassis Cab Long Range változat egyébként 2026. második félévében várható, és mi már várjuk is nagyon!
Tesztautónkat a miskolci KIA-HONDA-ISUZU márkakereskedés, az Univer-Car bocsátotta rendelkezésünkre, amit ezúttal is köszönünk!
www.albrecht.hu
www.univercar.hu
A tesztet Albrecht Dániel végezte és írta Albrecht Ádám közreműködésével, mely szabadon felhasználható.