Abraziv Mérnöki Iroda és Gépgyártó Kft.

Abraziv Mérnöki Iroda és Gépgyártó Kft. Környezetbarát, ipari mechanikus fémfelülettisztító berendezések és takarmányipari megoldások

❤️ Véradó nap az Abrazivnál – mert együtt segíteni jó!A nagy nyári meleg sem tartotta vissza kollégáinkat attól, hogy ma...
07/08/2026

❤️ Véradó nap az Abrazivnál – mert együtt segíteni jó!

A nagy nyári meleg sem tartotta vissza kollégáinkat attól, hogy ma egy igazán fontos ügy mellé álljanak: 43 dolgozóink döntött úgy, hogy véradással segít másokon. 🩸

Az éves véradó nap mára hagyománnyá vált az Abrazivnál, idén azonban különleges jelentőséget is kapott: irányított véradással egyik kollégánk feleségét is támogathattuk.

Minden résztvevőt ugyanaz a szándék vezérelt – segíteni ott, ahol igazán szükség van rá.

A nyári időszakban különösen fontos, hogy ne feledkezzünk meg a véradásról, hiszen a szabadságok és a nagy meleg miatt ilyenkor jellemzően kevesebben jelentkeznek véradónak, miközben a vérkészítményekre továbbra is folyamatosan szükség van.

Örömmel mondhatjuk, hogy a mai nap gördülékenyen és jó hangulatban zajlott, és minden résztvevő kollégánk jól van. 😊

Hálásan köszönjük a Kecskeméti Területi Vérellátó munkatársainak kedvességét, segítőkészségét és áldozatos munkáját, amellyel idén is hozzájárultak ahhoz, hogy vállalatunknál megvalósulhasson ez az esemény.

A legnagyobb köszönet pedig kollégáinknak jár, akik ma időt szántak arra, hogy segítsenek. ❤️

29/07/2026

Büszkék vagyunk rá, hogy az Abraziv tervezőként és technológiai kivitelezőként vesz részt az Axedum korszerű, nagy kapacitású takarmánykeverő üzemének megvalósításában Moldovában.
📐⚙️🏗️
Proud to be part of the Axedum project, with Abraziv serving as the engineering and technology contractor for this modern, high-capacity feed mill in Moldova.

14/07/2026

⚙️ Kollégánk, Kovács Sándor, szemcseszórástechnológiai szakértőnk és Szóróanyag üzletágunk vezetője előadóként vett részt a PTG Tech Show 2026 szakmai rendezvényen.

A gyakorlati bemutató során ismert***e kézi szemcseszóró kabinunk működését, valamint a mechanikus fémfelület-tisztítás alapelveit és alkalmazási lehetőségeit.

Köszönjük a Paint Tech Groupnak a meghívást és a színvonalas szakmai eseményt! 🔩

Nálunk már-már hagyománnyá válik: ha tombol a hőség, érkezik a hűsítő segítség! Fagyi-napot tartottunk az Abrazivnál! ☀️...
25/06/2026

Nálunk már-már hagyománnyá válik: ha tombol a hőség, érkezik a hűsítő segítség! Fagyi-napot tartottunk az Abrazivnál! ☀️🍦

Köszönjük a Hópihe Fagyizónak, hogy idén is segít***ek lehűteni a kedélyeket, és köszönjük a teljes csapatnak, hogy a legforróbb napokon is maximális bedobással dolgoznak! 🙏

Új lehetőség, új csapat – ÉRTÉKESÍTÉSI ASSZISZTENS kollégánkat keressük!Nem csak munkahelyet keresel, hanem egy csapatot...
25/06/2026

Új lehetőség, új csapat – ÉRTÉKESÍTÉSI ASSZISZTENS kollégánkat keressük!

Nem csak munkahelyet keresel, hanem egy csapatot, ahol valóban számít a munkád? Csatlakozz hozzánk!

▶ Amiben számítunk Rád:

- Értékesítő kollégák folyamatos támogatása
- Napi adminisztratív feladatok ellátása
- Vevői rendelések, aiánlatok feldolqozása
- Beszállítói rendelések kezelése. beszállítóval való folyamatos kapcsolattartás
- Kereskedelmi riportok, statisztikák (forgalmi kimutatások) összeállítása
- Leányvállalatainkkal való kapcsolattartás, rendeléseik kezelése
- Logisztika társosztállyal való folyamatos
kapcsolattartás
- Konszignációk, külső raktárak kezelése - ERP és CRM rendszerekben történő munkavégzés.

▶ Jól fogod érezni magad, ha:

- Precíz, meghízható és rugalmas vagy
- Gördülékenyen kommunikálsz
- Nem okoz gondot párhuzamosan futó projekteket figyelemmel kísérni, terhelhető vagy
- Eredményes vagy csapatban és önállóan is
- Angol nyelven legalább középszinten kommunikálsz (szóban és írásban)
- MS Office termékeket magabiztosan használsz.

▶ Amit kínálunk:

- Fiatalos és valóban támogató munkakörnyezet, stabil vállalati háttér
- Versenyképes kompenzációs csomag
- Dolgozói kedvezmények, rendezvények sora vár.

📩 Várjuk pályázatod, küldd el fényképes CV-det a [email protected] e-mail címre 2026.06.30-ig!

📍 Új mérföldkő az Abraziv történetében: megnyitott szerbiai irodánk ZentánTegnap ünnepélyes keretek között megnyitotta k...
19/06/2026

📍 Új mérföldkő az Abraziv történetében: megnyitott szerbiai irodánk Zentán

Tegnap ünnepélyes keretek között megnyitotta kapuit szerbiai leányvállalatunk új irodája Zentán. Bár vállalatunk már évek óta aktív szereplője a szerb piacnak, mostantól helyi irodával is erősítjük jelenlétünket a térségben, Boros Gyevi Csaba vezetésével.

A megnyitó alkalmából Turák József és Turák Zsolt ügyvezetők köszöntőbeszédükben hangsúlyozták, hogy az új iroda megnyitása fontos állomás cégünk fejlődésében. Felidézték az Abraziv Kft. indulását, amikor mindössze egy négyfős iroda jelent***e a vállalkozás alapjait, valamint a romániai leányvállalat létrehozását, amelyek mind meghatározó lépések voltak a vállalat növekedésének útján.

Kiemelték, hogy a zentai iroda nem egy célállomás, hanem egy újabb út kezdete. Egy olyan stabil bázis, amely otthont ad szerbiai leányvállalatunknak, és biztonságos hátteret teremt a további fejlődéshez. Egyúttal sok sikert kívántak a jelenleg kétfős helyi csapatnak, biztosítva őket arról, hogy az anyavállalat minden szükséges támogatást megad a közös célok eléréséhez.

Az iroda megnyitásával nem csupán a szerbiai piac kiszolgálását kívánjuk tovább erősíteni, hanem egy olyan regionális központot is létrehozunk, amely támogatja a környező szerb nyelvterületű országokban végzett értékesítési és szerviztevékenységünket. A helyi jelenlét lehetővé teszi, hogy még gyorsabban és hatékonyabban reagáljunk ügyfeleink igényeire, ami jelentős versenyelőnyt biztosít számunkra a régióban.

Köszönjük minden kollégánknak és partnerünknek, akik hozzájárultak ehhez a fontos mérföldkőhöz. Izgatottan tekintünk a jövőbe, és bízunk benne, hogy a zentai iroda újabb sikertörténetek kiindulópontja lesz.✨

12/06/2026

Inspiráló találkozások, értékes kapcsolatok, és rengeteg szakmai eszmecsere – ilyen volt számunkra az idei, tavaszi kiállítási szezon.

🇷🇸Most egy kis visszatekintés a május végi Sajam Tehnike kiállításra Belgrádból, amely idén is kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy személyesen találkozzunk partnereinkkel és megosszuk egymással a legfrissebb iparági tapasztalatokat a fémfelületkezelés területén.

Köszönjük a szervezőknek a professzionális lebonyolítást és a remek hangulatot!👏

Találkozunk jövőre! 👋

//

Inspiring meetings, valuable connections, and countless professional discussions – that's what this year's spring trade fair season was all about for us.

🇷🇸 This time, we're taking a look back at in , held at the end of May. Once again, the event provided an excellent opportunity to meet our partners in person and exchange insights and experiences on the latest trends and developments in .

A big thank you to the organizers for the professional ex*****on and the great atmosphere!👏

See you again next year! 👋

Máris elérkeztünk a VICTAM International 2026 zárónapjához!Az elmúlt napok rendkívül inspirálóan teltek számunkra. Számo...
04/06/2026

Máris elérkeztünk a VICTAM International 2026 zárónapjához!

Az elmúlt napok rendkívül inspirálóan teltek számunkra. Számos értékes találkozásban, szakmai eszmecserében és új kapcsolatban volt részünk, amelyek ismét megerősítették, hogy a takarmányipar szereplőit közös cél köti össze: az ágazat folyamatos fejlődése és a jövő kihívásaira adott innovatív válaszok keresése.

Jó érzés látni, hogy a szakma képviselői együtt gondolkodnak, együtt fejlesztenek és közösen formálják a takarmányipar jövőjét. Büszkék vagyunk rá, hogy saját megoldásainkkal és fejlesztéseinkkel mi is hozzájárulhatunk ehhez a folyamathoz.

A kiállítás még nem ért véget – reméljük, hogy a nap hátralévő részében is sok tartalmas szakmai beszélgetésre és új kapcsolódásra lesz lehetőségünk.

📍 Találkozzunk a Hall 3, 3033-as standon!

Köszönjük mindenkinek, aki már meglátogatott bennünket, és várjuk azokat is, akik még csak most készülnek felénk.

Ezúton is sok sikert kívánunk a szervezőknek a VICTAM Africa 2028 elindításához, amelynek bejelentését egy kellemes meglepetésprodukció t***e még emlékezetesebbé a kiállítás során.



//

We’ve already reached the final day of VICTAM International 2026!

The past few days have been truly inspiring for us. We’ve had the pleasure of meeting many industry professionals, exchanging ideas, and building new connections. These conversations have once again shown us that everyone here shares a common goal: driving the feed industry forward and finding innovative answers to the challenges of tomorrow.

It’s great to see industry professionals thinking together, developing together, and collectively shaping the future of animal feed production. We are proud that our own solutions and developments can contribute to this ongoing journey.

The exhibition is not over yet – and we hope that the remainder of the day will bring many more meaningful conversations and new opportunities to connect.

📍 Meet us at Hall 3, Stand 3033!

A big thank you to everyone who has already visited us, and we look forward to welcoming those who are still planning to stop by.

We would also like to wish the organizers great success with the launch of VICTAM Africa 2028, which was announced with a delightful surprise performance during the exhibition.

Elrajtolt a Victam International! 🚀Ma megnyitotta kapuit a Victam International, és nagy öröm számunkra, hogy ismét itt ...
02/06/2026

Elrajtolt a Victam International! 🚀

Ma megnyitotta kapuit a Victam International, és nagy öröm számunkra, hogy ismét itt lehetünk ezen a meghatározó szakmai eseményen, Hollandiában.

Kollégáinkkal hosszú ideje készültünk erre a kiállításra, ezért különösen örülünk, hogy végre kezdetét vette az esemény.
Idén is népes csapattal érkeztünk Utrechtbe, és örömmel várjuk standunkon partnereinket, ügyfeleinket és minden érdeklődőt.

📍 Találkozzunk a Jaarbeurs Utrecht Kiállítási Központban, a 3. csarnok 3033-as standjánál!

🗓️ Csütörtökön 18:00 óráig várjuk az érdeklődőket.

Amennyiben a Victam International kiállításon járnak, látogassanak el hozzánk, és beszélgessünk személyesen!

Sikeres start a Beogradski sajam - Sajam tehnike i tehničkih dostignuća kiállításon! ⚙️Elindult a régió egyik legjelentő...
20/05/2026

Sikeres start a Beogradski sajam - Sajam tehnike i tehničkih dostignuća kiállításon! ⚙️

Elindult a régió egyik legjelentősebb ipari rendezvénye, ahol az Abraziv Kft. idén is újdonsággal készült a partnereknek és a kiállításon résztvevőknek.

Standunkon kiállított szemcseszóró konténer lehetőséget nyújt a látogatóknak, hogy személyesen győződjenek meg a gyártási minőségről, és szakembereinkkel konzultáljanak a technikai részletekről.

📍 Helyszín: Belgrade Fair – Hall 1, Stand 1128
📆 A kiállítás május 22-ig látogatható

Látogasson el standunkra, ismerje meg technológiáinkat, és beszélgessen kollégáinkkal az innováció következő lépcsőfokán!
---
Uspešan start na sajmu sajam - Sajam tehnike i tehničkih dostignuća! ⚙️

Počeo je jedan od najznačajnijih industrijskih događaja u regionu, gde je kompanija Abraziv Kft. i ove godine pripremila novitete za partnere i posetioce sajma.

Izloženi kontejner za sačmarenje na našem štandu pruža priliku posetiocima da se lično uvere u kvalitet izrade i da sa našim stručnjacima konsultuju tehničke detalje.

📍 Lokacija: Belgrade Fair – Hall 1, Stand 1128
📆 Sajam je otvoren za posetioce do 22. maja.

Posetite naš štand, upoznajte se sa našim tehnologijama i razgovarajte sa našim kolegama o sledećem koraku inovacija!

Cím

Paul Lechler Utca 3
Kecskemét
6000

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 16:00
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 16:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Abraziv Mérnöki Iroda és Gépgyártó Kft. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás