17/03/2026
Agilis vállalkozásfejlesztés a digitalizáció aspektusából
Általánosságban a világgazdaság, azon belül a magyar gazdaság is ki van téve a piaci trendeknek. Mi, a Nexus csoport, ebben az aktívan változó gazdasági és piaci környezetben végezzük mind az operatív, mind a stratégiai – rövid és hosszú távú – munkánkat és szervezetfejlesztésünket. Az a fajta minőségi tervezői és kivitelezői tevékenység, amelyet az építőiparban Magyarországon végzünk, magával hozza a cég dinamikus növekedését. A minőség, mint a cégcsoportunk által képviselt érték, ma Magyarországon kiemelten fontos.
A korábbi, 20–30 fős létszám mellett a digitalizáció nálunk is – ahogy más hasonló méretű vállalkozásoknál – elsősorban hagyományos szoftveres hátteret jelentett. Többek között MS Office termékeket használtunk: Teams, Word, Excel, Outlook. A szokásos, jól ismert megoldásokat.
Dinamikus növekedésünknek köszönhetően azonban a digitalizációval sokkal mélyebben kellett foglalkoznunk, és ez a cég fejlődésének meghatározó alapjává vált.
Ezeket a rendszereket ki kellett egészítenünk olyan programokkal, amelyek kifejezetten projektmenedzsmenthez, beszerzéshez vagy pénzügyi folyamatokhoz kapcsolódnak, és a napi működésünket teszik átláthatóvá és nyomon követhetővé. A szoftverek vizsgálata egy új lehetőségre is rávilágított: egy AI‑alapú, szervezetre szabott vállalatirányítási rendszer bevezetésének lehetőségére.
Épületgépész és épületvillamos tervezőink napi munkavégzésükhöz már minden esetben Revitet vagy AutoCAD-et használnak, így a piaci igények alapján további fejlesztési irány a tervek háromdimenziós megjelenítése és a hozzá kapcsolódó BIM‑alapú fejlesztések. A digitalizáció nem áll meg egyetlen lépésben, és nem elég egyetlen irány. Komplex rendszerben kell gondolkodnunk.
A kivitelezés ütemezhetőségére ott van például az egyszerűen és könnyen hozzáférhető MS Project, valamint olyan szoftveres megoldások, mint a Plandox vagy a BauApp, amelyek a tervezői fájlok megosztását és kezelését támogatják.
Az építőipari projektek 2026-ban már agilis projekként kezelendők.
A szervezetfejlesztés akárcsak a projektmenedzsment – egy nagy halmaz, ahol a napi működés része a folyamatos feladatmegoldás. A nagyobb cégek nemcsak Scrum Mastereket alkalmaznak kommunikációs problémák kezelésére, hanem olyan agilis projektmenedzsmentben jártas vezetőket is, akik a projektekben és a szervezetfejlesztésben felmerülő feladatok és problémák megoldásában támogatják a szervezetet.